Történetek



Töredékek

Öregszünk. Már nem elég hatkor felkelnünk, hogy elérjük a hat óra húszas buszt. Már jólesik mélázni a reggelen, a bögrében kavargó árnyalatokon, az illatokon. Jólesik hagyni, hogy még a takaró is velünk nyújtózkodjon, és lassan megkapaszkodjon az ébrenlét szélében, hogy kirántsa magát az álmok robusztus várai alól. 


Elvetélt gyerekkorom,
Siralomház otthonom,
Kivetett magából engem,
Aznap, mikor megszülettem. 

Létem csupán múló erő,
Vére hulló pipacsmező.
Sóval hintett aranyerdő
Reám omlott kastélytető. 


Talán itt sem volt. Mintha nem is lett volna soha. Talán gyengéd szavait csak a szél suttogta fülembe. A nap melege volt a teste, s a búza hajlott aranyszárából nőtt haja.

Talán én sem vagyok, s nem is voltam soha. Talán hangom hegyek moraja, hajam az őszi erdő, s testem a csöndes nyári zápor. Virág nő kezem alatt, s szirmait a szél sodorja el.

© 2022 ToczauerJuli
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!