Beszélgetésem egy macskával

2019.02.25

Elmerengtem unalmamban. Csak úgy, mint amikor az ember kicsit mélyebbre süllyed az elméjében és anélkül, hogy sokat gondolkozna, elmereng dolgokon. Az ember ilyenkor kicsit úgy néz ki, mint aki valami fontosabb látnivalót fedezett fel a távolban, amit igencsak érdemes hosszan, már-már bamba ábrázattal megfigyelni.

A sziklakert mellett üldögélve, néztem a sárguló leveleket, ahogy lassú táncot járva hullottak le a fákról az őszi szél dalára.

Anélkül, hogy konkrétabban gondoltam volna a levelekre vagy a természetre, az agyam megtelt szép falevelekkel, színekkel, s az ősz illatával. Egy körforgás részévé váltam néhány pillanatra.

Merengésemet egy váratlan vendég, halk léptei szakították félbe. Kecses mozdulatokkal közeledett. Tejeskávé színű, lenyűgözően kék szemű macska volt. Kimért léptei, alig hallhatóan hozták egyre közelebb, ám távolságtartó maradt. Nem jött oda barátkozni, hízelegni; büszke testtartása, és lenéző tekintete nem engedte közelebb hozzám néhány méternél. Végigmért, s mintha sóhajtott volna egyet a jobb társaság híján. Végül úgy gondolta, arra a délutánra már lerendezte minden fontosabb dolgát, így még egy érdektelenséget kifejező sóhajtás közepette, lefeküdt a kókadó virágok közé. Aztán, mint valami nagyon fontos ember, bocsánat, macska, aki bokros teendői közt is szakít időt egy közönséges, sőt unalmas esetre, rám pillantott nagy szemeivel, mintha azt mondaná: Hallgatlak!.

Kíváncsian figyeltem egy darabig, s kis gyermek módjára felé nyújtottam a kezem, hogy magamhoz hívjam. De mit is gondoltam én? A nagyságos kisasszony válaszra sem méltatott. Unottan nyalogatni kezdte szürkés lábát, majd ásított egy nagyot, s ezek után úgy döntött, megengedheti nekem, hogy pár pillanatig ismét belenézhessek zafírkék szemeibe.

Elmosolyodtam rajta.

Azok a szemek tényleg igézőek, de a gazdájukba nem sok együttérzés szorult, ami emlékeztet néhánymillió másik emlősre; jócskán akadnak köztük, akiknek lenyűgöző szépségük fedi el felszínes valójukat. Érdekes, hogy ez a lény mégis megúszta a humán kifejezés minden formáját. Pedig, ahogy így elnézem kissé hasított szemeit, égbe meredő fekete füleit, komoly, csábító ábrázatát, kénytelen vagyok azt mondani, hogy nem tartozik az odaadó állatok közé. Valamelyik tulajdonsága mégis megmentette a megszégyenítéstől, hogy magunk közé sorolhassuk. Még pedig az az erénye, ami miatt, minden cinikussága ellenére, még hajlandó itt feküdni mellettem, holott semmim sincs, ami neki kellene.

Nyugodtan pihenget, néha felemeli a fejét, rám pillant, mintha érdekelné a téma és bele akarna szólni; pedig érkeztekor tudatta velem, hogy az ő jelenléte számomra kiváltság.

Az égen felhők úsztak keresztül, amit ismét komoly ábrázattal figyeltem meg, s a gondolataim vattapamacsokkal teltek meg és repüléssel. Vonuló madarakkal, akik egyenesen Afrikába repítettek. Ott a végtelen, füves szavannákon leselkedtem gnú- és zebracsordák után, és ezen növényevők mindennapjain méláztam egy darabig. Nehéz erről elmélkedni, miközben egy sziklakertnél üldögélsz, és minden gondolatodat kiértékeli egy zafírszempár. Hátrapillantottam: a macska hatalmasat ásított, és a farka is külön életet élve kezdte játszani ideges taktusát. - Valószínűleg untatom.

Senki nem kötelezte maradásra; megtehetné, hogy amilyen csöndesen érkezett, olyan észrevétlenül oldalogjon is el, ehelyett oldalára dőlve nyújtózkodik most, és nézi tovább merengésemet.

Ismét aláhull pár levél. Milyen szépek... A fák aludni készülnek. Csupán a bennük lüktető élet lesi a tavasz első hírnökeit. Tavasz... az ember akárhová eljuthat fantáziáján keresztül anélkül, hogy észrevenné.

Felálltam nyújtózkodni. A macska, csak úgy fektében rám pillantott. Méregetett, de nem mozdult. Gondoltam, mostanra már elég időt töltöttünk együtt, és ez kezdete lehet barátságunknak. Lassan felé léptem, hogy megsimogassam, mire ő hirtelen felugrott; idegesen rám nézett, mintha azt kérdezné: Mit akarsz?, s mikor felé nyújtottam a kezem, ingerülten fújt egyet, s emelt fővel távozott. Mosolyogva néztem utána, s megcsóváltam a fejem.

Tudtam én, hogy emberséges.

© 2022 ToczauerJuli
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!