Paradoxon

2019.03.08

Szavak. Szó tengerek, tán áradatok, mik nap, mint nap megpróbálnak minket kifejezni, bemutatni, megértetni másokkal. Betűhalmok magyarázkodnak esetlenül helyettünk, mikor érzelmeink kikívánkoznak. Furcsábbnál-furcsább jelek maradnak a toll után a papíron, mik látszólag mi vagyunk, de e színes rengetegében a kifejezéseknek, akad e mindenre megfelelő szó? 

Hasonlít e a könnycsepp tintamására? Leírja e folyók rohanásának egyszerű, természetből fakadó erejét és szépségét egy mondat? Átadhatja e a szenvedés mindazt, amit egy görnyedten sarokba húzódó, arcát tenyerébe temető alak látványa elmond? Érezhető e a boldogság, a nagy barna szemekben rejlő hála, és kitárt pofácskából kiöltött nyelv jelenléte nélkül? 

Ne menjünk bele abba, hogy önmagában minden szó csak jelek sokasága, és előzetes tapasztalás nélkül esélyünk sincs mindezeket megérteni. Nem az a kérdés, tudunk e olvasni és értjük e, amit olvasunk.

Elérkeztem oda, ahová valószínűleg oly sokan eljutottak már előttem; nem tudok írni. Nem fizikai, s nem is műveletlenségből fakadó képtelenség ez. Hatalmas a világ körülöttünk, melyben mindennek nevet adtunk, s értelmet. Saját apró-cseprő vágyainkat, érzelmeinket is igyekeztünk címkékkel ellátni, amivel talán a legnagyobb fejtörést okozta az ember az olyanok számára, akik az íráson keresztül próbálják megérteni és megértetni magukat. Akik számára a betűhalmok egymásután illesztése olyanná vált, mint az önkéntelen lélegzés. S most mégis, mintha a szervezet magába szívná a levegőt, de képtelen lenne megfelelően kiválogatni belőle a hasznos elemeket.

A történelem során bebizonyosodott, hogy látszólag nem létezik lehetetlen az ember számára. Képes átlépni saját, és a természet fizikai korlátait, képes teremteni, és nem kevésbé pusztítani. Mégis egy idő után falakba ütközik, ha lelkét próbálja meg eme végtelenül primitív és nevetséges módon szabadjára engedni. Miként lehetne mégis néhány egyszerű tintakarccal láthatóvá tenni azt, ami nem a szem számára született? Hogyan is lehetne ily módon feltárni, és útjára engedni, mintha csupán egy papírsárkány volna?

Szárnyalni született, jobbá tenni az életet, mégis csak hús és csontok közé zárva tudja átadni lényének titkait. Ellentmondások szabályos rendszere az egész lét, megszületünk, hogy majdan halálunk által előrébb léphessen a világ.

De minden paradoxon feloldható. A halhatatlan lélek paradoxonját a halandó halála oldja fel.     

© 2022 ToczauerJuli
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!