Szösszenet a dolgokról

2019.03.07

 Az élet közhelyek egész rendszere, de a klisék igazak. A történelem szereti ismételni önmagát, hiszen, ami elromolhat, az előbb-utóbb be adja a kulcsot, de az ember holtáig tanul és remél, mert a remény hal meg utoljára, mivel úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna, emellett a hitnek el kell kezdődnie ott, ahol a tudomány véget ér, s olykor okkal vetődik fel a kérdés: "Ment-e a könyvek által a világ elébb?".

Egy csepp valóban növeli a tengert, hiszen kicsi az a szegény bors, de biz' piszok erős, főleg, ha beleütöd az orrod abba, amibe nem kéne, és ahelyett, hogy elhinnéd, a türelem rózsát terem, azon siránkozol, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, de talán csak sokat markolsz, aztán rájössz, hogy nesze semmi, fogd meg jól; majd megtanulod, hogy lassan kell járni ahhoz, hogy tovább érj, elvégre nem csak a húsz éveseké a világ.

Az ember nem a ruhájától lesz humánus, és a haraszt is csak a szélben zörög, szóval néha bölcsebb vagy, ha hallgatsz, hiszen csak a szamár szenved, ha nem enged, de kétségtelen, sokaknak elég a szamár is, ha nincs kéznél a ló, elvégre még vak tyúk is találhat szemet, szóval próba szerencse, és ne feledd, ki korán kel, aranyat lel... már csak az a kérdés, ki szeret korán kelni?