Szubkultúrák III.

2021.03.09

Nyugat, fiatalok, lázadás - A rock & roll hajnala

Hogy mikor is született meg a rock and roll, mint elnevezés és műfaj, nem lehet pontosan meghatározni, hiszen nem egy történelmi eseményről beszélünk, hanem egy folyamatról, mely lassan, de biztosan hódította meg az 1940-es évek vége felé Amerika fiataljait. 

A második világháborút követően egyre gyakoribbá váltak a bőrkabátba és farmernadrágba öltözött motoros csapatok a filmvásznon, s ennek a lázadó életformának lett a tömegneve: rock and roll. Hamarosan elterjedt az egyedi táncforma is, ami például egy Bill Haley vagy egy Elvis Presley koncert jellemzője volt az új, energikus hangzás mellett.

Egyes források szerint a rock and roll kifejezést először 1953-ban hallhatta a világ egy rádióműsorban Alan Freedtől, aki akkoriban lemezlovasként működött. Bár ez a zenei meghatározás szempontjából valóban jelenthetett első alkalmat, a rock and roll fordulat a blues műfajában már jóval korábban használatba jött, mint egy a szeretkezésre utaló szleng.

Maga az elnevezés egyébként sokkal idősebb, mint gondolnánk. Már jóval az irányzat megjelenése előtt is használták, de a kifejezés két tagját sokáig csak külön-külön. A "roll" tag a középkori angol szlengben az alkalmi szexre utalt, míg a "rock" kifejezést a 17. századtól felráz, felforgat jelentésben használták. 1935-től egyre több dalszövegíró kezdte használni együtt a két tagot zenei szlengként. 

Ezzel a provokatív mozdulatokra utaltak, amiket később szintén átvettek a fekete közösségektől. Chuck Berrynél, Elvisnél, de még Jerry Lee Lewisnál is felfedezhető a jellegzetes csípőmozgás, amelyet korábban szalonképtelennek minősített volna a fehérkultúra a színpadon.

De miért is születhetett meg a rock, mint műfaj, és a később hozzá kötődő szubkultúrák? 

Az egyik legésszerűbb magyarázat: a lázadás. 

A fiatalság az 1950-es években is megfelelt a sztereotípiáknak: ifjaknak áll a világ; dacból is szembementek a felnőttek akaratával. Tehát tekinthetjük a szubkultúrák kialakulását egyfajta elhatárolódásnak. Lehetőséget és addig még nem tapasztalt életérzést láttak a rock and roll egyedi stílusában, amely abszolút frontálisütközés volt a szülők és a kispolgári életforma normáival.

Természetesen létezik másfajta magyarázat is arra, hogy miért tört be hirtelen a fiatalok mindennapjaiba, de ezt a 21. századi ember összeesküvés-elméletként értelmezné. Előfordulhat ugyanis, hogy nem voltak véletlenek ezek a "semmiből" napvilágra kerülő zenekarok a sokszor szélsőséges és polgárpukkasztó dalszövegeikkel.

Mivel az akkori felnőtt korosztályt a maga erkölcsös neveltetésében kialakult mentalitásával képtelenség lett volna megváltoztatni, a fiatalság vált célponttá. Vagyis, akiknek feltett szándékuk volt megváltoztatni a jövő generációjának világnézetét, a még manipulálható korosztályhoz kellett megtalálniuk az utat. Egyrészt az idősek iránti tisztelet eltörlésével próbálták meg elválasztani egymástól a generációkat. Mindez persze kevés lett volna a teljes képváltáshoz, ezért a felnőtteket is szembe kellett fordítani a fiatal lázadókkal.

Hogy kik álltak e folyamat elindulása mögött? Azok, akik alapból elítélték az éppen hatalmon lévő kapitalista társadalmat. A zenészek közreműködésével, és sok esetben ámításával vette fel a harcot a munkáspárt. A nyugati "rocktársadalom", amely még hírből sem ismerhette a szovjet önkényuralmat, nem is sejtette, hogy, ahogy Gidófalvy Attila (a Lord jelenlegi, és a Karthago egykori billentyűse) fogalmazott: "A műfaj alapjában szocialista emlőkön nevelkedett."

A szocialistákat túlszárnyalva, a liberális párt még inkább tetézte a dolgot a graffiti, a drogfogyasztás, valamint a homoszexuálisok pártfogolásával.

A zenészeknek azonban nem kellett tudniuk a politikától nem mentes háttérről, így a szabadság révületében a felebaráti szeretetet hirdető rocker és hasonló életérzésű fiataloknak fogalmuk sem volt arról, hogy kik állnak mögöttük. 

Nem is igen törődtek mindezzel addig, amíg a rockból üzletet nem csináltak. Megjelentek a technikai újítások, a koncertszervezők és szakemberek, amik mind plusz költséget jelentettek egy-egy zenekarnak. A hatvanas évek végére a koncertekért már fizetni kellett, s az addig ingyenes bulikhoz szokott tömeg ezt nehezen tolerálta. 

Olyannyira sértette őket a változás, hogy nem ritkán erőszakkal is kifejezték nemtetszésüket. S minként a tömeg, úgy a dalszövegek is egyre inkább felvettek egy durvább stílust, amely már a káromkodást sem mellőzte. Fontos megjegyezni, hogy mindezért nem a műfaj a hibás, "hanem a beleerőszakolt hamis szemlélet".

A rock and roll mellett megjelentek az úgynevezett beatköltők is, akik valamivel művészibb formába öltözött szubkultúrát teremtettek. 

A beatnemzedék tulajdonképpen az ötvenes évek nonkonformista ifjúságának irodalmi hangja volt. Legmeghatározóbb alakjai között említhetjük például Allen Ginsberget (Üvöltés c. regénye a legismertebb), William Burroughs-t és Jack Kerouacot. Ellene voltak a fogyasztói társadalomnak, a társadalmi egybeolvadásnak és a háborúknak. Ahogy Norman Mailer fogalmaz: 

A beatnik a saját városi, értelmiségi környezetéből kilépve a feketék, a free jazz, az országúti csavargók, a marginális egzisztenciák világában találja meg azt az inspiráló környezetet, amely felszabadítja a "manipuláló, egy dimenziós embert" formáló modern tömegkultúra szorongatásából.

Ilyen és hasonló gondolatok hatására a generációs szakadék egyre csak mélyült. Már nem csupán egy művészi avantgárdról volt szó, fiatalok ezrei számára váltak meghatározóvá e szavak, így történhetett, hogy az ötvenes években tömegkultúrává nőtte ki magát a szubkultúrák iránti vonzalom.

Felhasznált irodalom:

Klaniczay Gábor: Szubkultúra, ellenkultúra, underground. (Rubicon magazin - 2013. XXIV. évf.)
Szakács Gábor: Nagy rock 'n' roll könyv, Budapest, Holoprint Kft. 2004.