Szubkultúrák II.

2021.03.10

Média, torzítás és a morális pánik

A morális pánik első módszeres szociológiai leírása Stanley Cohentől származik. 1972-ben íródott könyvében (Folk Devils and Moral Panics: The creation of the Mods and Rockers) jól kirajzolódik a média szerepe egy viszonylag ártalmatlan esemény fenyegetéssé válásában.

A tömegkommunikációnak köszönhetően beazonosíthatóvá válnak a "fenyegetést" jelentő csoportok a társadalom többi tagja számára. A média miatt kialakulhat egy olyan közhangulat, amely már-már megköveteli, hogy fellépjenek a veszélyt jelentő csoport tagjaival szemben. Megszaporodnak a hatósági eljárások, és egyre több lesz az olyan eset is, amikben a problémás szubkultúrához tartozó személyek természetesen részt vettek.

A morális pánik legnagyobb hátulütője, hogy tévképzetek alakulnak ki az egyes szubkultúrákkal kapcsolatban. Az ilyen hiedelmek végül általánosságként épülnek be a köztudatba. Az egyes szimbólumokat már automatikusan a fenyegetettséggel fogják azonosítani. Lásd például: tarajos haj, acélbetétes bakancs, kopasz ember.

Mivel egyre ritkábban merítünk saját élményből, vagy van lehetőségünk az egyéni, közvetlen hírszerzésre, illetve tapasztalásra, a médiának könnyű dolga van a tömegek meggyőzését illetően. Ez a fajta tájékozódás viszont nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy torz információkkal torz világképet kapjunk, alkossunk.

A morális szó a kifejezésben olyan jelenségre utal, amely felboríthatja a rendet, megmásíthatja a morális értékeket, problémát okozva a társadalom egészének. (Erich) Goode és (Nachman) Ben-Yehuda 1994-es megfogalmazása szerint öt kritériumnak kell teljesülnie ahhoz, hogy morális pánikról beszélhessünk.

Az első az érintettség érzésének növekedése, illetve növelése. Amikor az emberek egyre nagyobb figyelemmel kísérik egy adott csoport tevékenységét. Ebben szintén nagy szerepe van a médiának: minél többet beszélnek az adott szubkultúráról vagy problémáról, minél nagyobb felhajtás van körülötte, az emberek annál érintettebbnek fogják érezni magukat.

A második kritérium az ellenséges hangulat kialakulása. Ha az emberek fenyegetésnek érzik a csoportot a társadalom normáira és rendjére nézve, szembe fordulnak vele. Kialakul a mi kontra ők, a jók-rosszak szembenállás.

A harmadik feltétel: a társadalomban jelen kell lennie a minimális egyetértésnek. Ha nem viszonyul mindenki vagy legalább a társadalom egy része hasonlóan a felmerülő problémához, nem alakul ki morális pánik.

Amikor az ember fél valamitől, hajlamos eltúlozni, súlyosabbnak feltüntetni a veszélyt, mint amilyen az valójában, ez pedig az aránytalanság, ami a negyedik kritérium. Valójában minél több figyelmet szentelnek egy adott dolognak, annál nagyobb a valószínűsége, hogy látnak, hallanak majd valamit, ami igazolhatja félelmüket vele kapcsolatban.

Az ötödik alkotóeleme a morális pániknak a változékonyság. Sokszor, amilyen gyorsan kitör a pánik, olyan gyorsan le is csillapodnak a kedélyek. Vannak olyan problémák, amelyek kezelésére születnek új szabályok, határozatok vagy kialakulnak miattuk új személyközi normák, de a legtöbb esetben a pánik nyomtalanul csöndesül el.

Az egyik legismertebb eset, amely miatt kialakult a morális pánik az 1964-es mod-rocker "háború" volt. A hatvanas évek elején Angliában feltűnt egy új szubkultúra a hagyományos rockerek riválisaként, akik modoknak nevezték magukat. A mod elnevezés a modernista felfogásra, de sokkal inkább az olaszos, kissé rendezetlen öltözködésre utalt. Színekben a fekete, fehér és a pasztellszínek voltak előnyben. Gyakran hordtak szőrmegalléros anorákot. Harley Davidsonok helyett mopedekkel közlekedtek, hosszú haj helyett pedig a rövid frizura volt jellemző rájuk. A stílus legismertebb zenekara a The Who. A modok klasszikusnak számítottak, míg a rockerekre, mint a romantikus irány képviselőire, a bőrruhás, vad életforma megtestesítőire tekintettek.

Az elhíresült csetepaté Anglia keleti partjának egyik üdülőhelyén zajlott le, Clactonban. Valójában már az ismert eset előtt is erre a part részre jártak az East End és London északkeleti külvárosainak vagányai, mégis csak erről az egy összetűzésről vannak információk.

Az 1964-es dulakodásig a modok és a rockerek között alig voltak nézeteltérések. Valószínűsíthetően ezt a húsvéti összecsapást sem a szubkultúrák közötti rivalizálás váltotta ki. A különböző stílust képviselő fiatalok között megszokott volt a versengés, de ez jobbára csak a motorok és mopedek túráztatásában, az alkalmankénti megszólásokban, valamint az utcákban rendezett kisebb versenyekben nyilvánult meg.

A "mod-rocker háború" a média szüleménye volt.

A rendőrséget felkészületlenül érte a fiatalok közötti dulakodás. A nagy hangzavarra tömegesen sereglettek az utcára az emberek, akiket nem tudtak eloszlatni, emiatt kívülálló személyek is megsérültek, több épületen betörtek ablakok, és kisebb standok is megrongálódtak, emiatt vált fenyegetővé a hangulat.

Stanley Cohen, elemezve a sajtóvisszhangot, igyekezett rámutatni a tényekre, miszerint a média szenzációhajhászsága és felületessége miatt alakult ki morális pánik. A mod-rocker háború ugyanis nem a két szubkultúra között zajlott. Elsősorban a londoni és a helyi fiatalok kerültek összetűzésbe egymással, vagyis ismét osztályok közötti ellenségeskedésről beszélhetünk.

Mint, ahogy a résztvevő felekről is tévesen számoltak be a lapok, úgy a kialakult helyzet súlyosságát is eltúlozták. Kilencvenhét bőrkabátos letartóztatásáról írtak a vezércikkekben, dühöngő fiatalokról és a rettegés napjáról beszéltek, a hírek pedig egészen Dél-Afrikáig terjedtek. A legtöbb tudósítás azonban nem a helyszínen készült, tehát már átvett hírből dolgoztak, és jellemzően felnagyítva a hírértékű szavakat, adtak címet írásaiknak.

Az ilyen jellegű tudósítások már címükben is a szenzációt keresik, melodrámába illő szavakat használnak, és a hírértékkel rendelkező elemeket szándékosan felnagyítják. Amikor "zavargást", "csatát", "támadást", "ostromot" emlegetnek, vagy "a rombolás orgiájáról", "a város feldúlásáról", "ordibáló tömegről" beszélnek, a fosztogató csőcselék által megostromolt város képét villantják fel az olvasó előtt, ahonnan az ártatlan nyaralók fejvesztve menekülnek. - Stanley Cohen

A mod-rocker háború csak egy példája annak, miként befolyásolja a média a társadalmat a szubkultúrákról való felfogásukban (is) és, hogy milyen következményekkel járhat a közvetett információkra alapozó tömegek torzult világképének kialakulása.

Az eset Franc Roddam rendezőt is megihlette, Kvadrofónia (Quadrophenia) címen jelent meg a film, amelyben egyébként Sting is szerepel.


Felhasznált irodalom:

Kitzinger Dávid: A morális pánik elmélete. (Replika)
Klaniczay Gábor: Szubkultúra, ellenkultúra, underground. (Rubicon)
Cohen, Stanley: Ifjú szörnyetegek. A modok és a rockerek megteremtése. (Replika)