Kongott a harang, búsan és rendületlenül, hogy úgy hittem, tán már sosem hagyja abba. Mély, gyászos hangja a fülemben lüktetett, pedig már messzire távolodtam tőle. Szemem előtt maradt a templomnak sziluettje, miként a zápor mögött magasodik a domb aljában. Vörös tornya az ég felé tör, fehér falai fénylenek a szürkeségben, nehéz faajtaja...

Nekivetette hátát a vén fenyő őszülő kérgének, s elmerengett a távolban. A világ terült most el lábai előtt, ahogy lenézett a fennsíkról. Belátta a völgyet, mely a hajnal hűvösében kéknek és szürkének tetszett a hegyek között. Aljában búzamező hullámzott. Távolabb a templom tornya magasodott parasztházak fölébe, magasztosan és némán. Súlyos...

Utoljára sétálok haza tőled. Át a hervadó rózsalugas alatt, mely nyáron még tündökölt. Mindenegyes rózsa szirma az ég felé kiáltott, s én hallottam kiáltásukban mindazt, amitől egészen eddig féltem. Mindenegyes rózsa nekem szegezte tüskéjét, s elfordította felőlem a fejét. De sebaj, gondoltam akkor még. A rózsák csak rózsák, növények. Mit tudhatnak...

Cseh Tamás Váróterem című dala után szabadon

Egy szép, teliholdas éjjelen esett meg e furcsa történet. Magányos dombon, egy magányos ház állt, hol egy idős ember lakott a lányával és az unokájával. A világ minden búja-bajától megrögzötten óvva, a kislányt soha nem engedték ki. Nem láthatta még a fákat, nem szagolhatott virágot, s nem kergetőzhetett pajtásaival az esőben. Vágyta látni a...

Elmerengtem unalmamban. Csak úgy, mint amikor az ember kicsit mélyebbre süllyed az elméjében és anélkül, hogy sokat gondolkozna, elmereng dolgokon. Az ember ilyenkor kicsit úgy néz ki, mint aki valami fontosabb látnivalót fedezett fel a távolban, amit igencsak érdemes hosszan, már-már bamba ábrázattal megfigyelni.