Virginia Sol


Regények

Amikor felismered, hogy nem az áldozat, hanem a ragadozó vagy, megállíthatatlanná válsz.

A belső vad - Fogság
(2019)

Első regényem, A belső vad egy több szálon futó történet. Alapgondolata: véletlenek nem léteznek. Amellett, hogy lelki utazásra invitál egy olyan fiktív városba, ahol látszólag a lehetetlen is megtörténik, egy könnyedebb kriminek is mondható.

Ez a történet két disszociatív identitászavaros, egy árva, egy gyilkos, egy nyomozó, egy volt sztriptíztáncos és egy maffiacsalád életének karamboljairól szól.

Nem csak nőknek, viszont kifejezetten az újítóknak, akiket nem zökkent ki a lírai köntösben tálalt gyilkosság, az elveszetteknek, akik még nem adták fel a reményt, és a kalandoroknak ajánlom, akik vágynak az ismeretlent megismerni.

Folytatása következik - idővel.

A felnőtté válás viszontagsága egy népmese tükrében.

Az utolsó mesemondó

(2020)

Második regényem, Az utolsó mesemondó, bár ifjúsági regény, a történet mögöttes tartalmát sokkal inkább a felnőttek fogják érteni, ugyanakkor a kisebbeknek is szórakoztató olvasmány lehet mesés volta miatt.

A történet önmagában is egy népmese, így a megtett út (mind lelkileg, mind fizikailag) lényegesebb, mint a cél.

Központi kérdései, melyeket boncolgat: a hagyományokkal és idős hozzátartozóinkkal való törődés, illetve a kétlakiság és a nemzeti identitás kérdése. A regény alapját népmesék és legendák szolgáltatták, s tele van kalandosabbnál kalandosabb eseményekkel és utazásokkal.

Luca egy nyughatatlan kislány, aki nagyapja meséin nőtt fel, s alig várja, hogy ismét meglátogathassa őt Küküllő menti házában. Az az utazás azonban, amire most készül, más lesz, mint amire számított.

© 2023 ToczauerJuli
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!